"Elbocsátó, szép üzenet"
Hamarosan véget ér a verseny, így arra gondoltam, hogy összegzem azt, amire jutottam abban az alig egy hónapban, amíg részt vettem a versenyben. Bejegyzéseimet igyekeztem logikusan és érthetően felépíteni, ügyelve arra, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására. Kizárólag saját ötleteimmel foglalkoztam, nem korszakalkotó találmányokkal, melyek már léteznek, ugyanakkor mivel minden, számomra hiánycikknek minősülő informatikai fejlesztéssel kapcsolatos ötletemet leírtam, lehet, hogy némelyik már megvalósításra került valahol, valamikor. Ettől függetlenül azonban ugyanolyan hiánycikk maradt széles e világban. Remélem, hogy bejegyzéseim gondolatébresztőek, és valóban sikerült elérnem azt, hogy néhány hasznos javaslatot tegyek a jövőre nézve valahol, valakinek.
Blogomban először is az online, virtuális közösségekkel és az azokkal kapcsolatban felmerülő problémákkal foglalkoztam. Ebben, a Legyen igazi! nevezetű bejegyzésemben az emberek második életéről, a virtuális kapcsolatok addikció-lehetőségeiről és annak valós életre kivetített hatásairól, valamint az azokra kínált megoldásaimról írtam.
Négy bejegyzésen keresztül foglalkoztam a művészetek, a művészetközvetítés és a múzeumok világával, melyekben sajnos az informatikai háttér gyakran igen hiányos, pedig rengeteget lendíthetne az egész "műfajon". Először az intézményeket sarkalltam digitalizálódásra, majd az alkotásokat és alkotókat online galériák létrehozására ösztönöztem. Az alkotások változásával és a digitalizálással felvetett filozófiai kérdésekkel kapcsolatban egy újszerű, nem alkalmazott megoldást kínáltam, majd, mivel minden témám alapkérdése volt a távolság, olyan múzeumi tárlatvezetéseket találtam ki, amelyek továbbfejleszthetnék a jelenlegi struktúrákat.
A művészeti blokk után megpróbáltam olyan vizekre evezni, melyek nagyobb rétegeket lefednek, így eljutottam a bevásárlással kapcsolatos, mindennapi, de korántsem elhanyagolható problémákhoz. Először egy bevásárlókosárra applikált vonalkód-leolvasóval próbálkoztam, majd pedig a "leugrok a boltba, de nincs az, amit venni akartam"-gondra találtam megoldást az online árukészlet-figyelés személyében. A digitalizálódó világban való olcsóbb elhelyezkedés reményében digitális képkeretből a mindennapokat segítő eszközt varázsoltam, mely egy alternatív megoldás lehetne a komolyabb digitális eszközök mellett azoknak, akik nem mindent engedhetnek meg maguknak, de mégis szeretnék élvezni a digitális világ egy-egy darabkáját.
Egy bejegyzés erejéig érintettem a másik nagy mumust, az egészségügy problémáját is, higiéniai-fertőtlenítő standokat "létrehozva", amelyeket akár GPS-en is láthat az, akinek szüksége lenne rá.
Ezek voltak az én ötleteim a jövőre nézve, köszönöm a figyelmet és sok szerencsét kívánok mindenkinek a versenyben!
Páll Zsófia, azaz Sophiaso
Online árukészlet
Mindenki számtalanszor került már olyan helyzetbe, hogy elment valamit vásárolni, csak "leugrott a boltba", de szomorúan tapasztalta, hogy a kívánt termékből nem volt az áruházban. Ilyenkor vagy feladjuk a vásárlást, vagy átmegyünk másik helyre szerencsét próbálni, de még ott sem garantált, hogy lesz a termékből. Felesleges köröket spórolnánk meg azzal, ha előre tudnánk, hogy hol, milyen produktumból mennyi áll rendelkezésünkre. Ebben a rohanó világban sokaknak minden perc fontos, és a sorbanálláson és magán a vásárláson kívül is rengeteg időt eltöltünk egy-egy termék keresésével.
Milyen jó lenne, ha otthonról, a villamosról, vagy gyakorlatilag bárhonnan elérhetnénk a boltok árukészletét! De jó lenne, ha nem kellene bemenni mondjuk egy bútoráruházba, hogy van-e készleten olyan asztaluk, amit kinéztünk, hanem az interneten keresztül egyszerűen elérhetnénk mi is az adatbázisukat!
Igen, vannak már láncolatok, ahol elérhető egy internetes adatbázis, csak sajnos ezek legtöbb esetben korántsem naprakészek. Az ötletem szerint lehetőleg minél több áruházláncot kellene arra sarkallni, hogy online, folyamatosan frissülő és szabadon hozzáférhető árukészletet vezessenek. Ezt telefonon és számítógépen keresztül is el lehetne érni, így akár ha valamilyen tömegközlekedési eszközön jut eszünkbe tejet venni, akkor is pontosan tudni fogjuk, hogy kedvenc tejünkből éppen hol van raktáron. Természetesen ez a rendszer ritkább produktumok esetében még hatékonyabb, pl. ha az illető bútort vesz vagy épp friss darálthúst szeretne, és nem tudja, hogy hol találhat olyat.
A manuális frissítést is lehetne automatizálni a rendszerben azzal, hogy amikor valaki vesz egy terméket a pénztárnál és a pénztáros lehúzza a vonalkódot, a gép rögtön üzen az árukészletnek (vásárlás esetén ugyebár csökkentené a mennyiséget az adatbázisban), így az gyakorlatilag percre pontosan tud mennyiséget mutatni.
Az ötlet tehát az, hogy folyamatosan frissülő, szabadon hozzáférhető online termékadatbázisokat kellene létrehozni, amelyeket interneten vagy telefonon keresztül bárki elérhetne.
Gondolkozzunk higiénikusan!
Egy, a BKV higiéniai hiányairól szóló bejegyzés inspirálta ötletemet. Rengeteg helyen láthatunk promóciót kézfertőtlenítő termékekkel kapcsolatban (főként nagyobb események, fesztiválok során találkozhatunk ezekkel a standokkal), ahol ingyenesen ki lehet próbálni a higiéniai kendőt vagy a kézfertőtlenítő folyadékot. Ezekből érdemes lenne mindenkinek saját magánál tartani egyet, de a közigazgatás is kínálhat megoldást a problémára.
Nem kellene más, mint a városok különböző pontjain fertőtlenítő standokat létesíteni (pl. metró-aluljárókban, forgalmasabb csomópontok mellett, éttermeknél, stb), ahova bárki odamehetne lefertőtleníteni a kezét. Ez a megoldás sokkal olcsóbb lenne mind a kormánynak, mind a tömegközlekedést irányító vállalatoknak (pl. BKV, MÁV), mint magukon a közlekedési eszközökön biztosítani fertőtlenítő lehetőséget. Létre kellene hozni fix standokat erre, mert a higiénia mindenkinek érdeke, főleg ezekben az időkben, amikor mindenki a H1N1-től és hasonló vírusoktól fél. Az utasoknak nem kellene mást tenniük, mint odamenni ezekhez a standokhoz, kérni/elvenni kézfertőtlenítőt, megtörölniük a kezüket, majd sokkal nyugodtabban, baktériumtól mentesen továbbmenniük.
És hol az informatika ebben az ötletben? A standok megjelölésében. GPS térképre integrált lenne a helyük, így bárki, bármikor megtalálhatná azokat, aki rendelkezik ilyennel. Az olyan csomópontok közelében pedig, ahol ezek a standok állnak, digitális kijelzőn láthatnánk, hogy pontosan hol és merre van az adott stand. A forgalmasabb helyen lévő kézfertőtlenítő állomásoknál elkél az emberi segítség, de a kisebb helyeken elég egy-két szappanadagolóhoz hasonló automata, amit az emberek igénybe vehetnek.
Mi mindenre jó egy jó keret?
Ezek megválaszolására a háziasszonyok általában bevásárlólistát, határidőnaplót használnak, folyamatosan digitalizálódó és egyre modernebb, technikaközpontúbb világunkban azonban nem hátrány, ha "felkészülten" megyünk vásárolni is. Sokan telefonukba jegyzik fel a vásárolandó termékek listáját, mások megjegyzik, vannak, akik a papírformát használják, és akadnak, akik PDA-val mennek a boltba. Nagyszerű lenne, ha mindenkinek lehetne PDA-ja, de sajnos ez nem megvalósítható álom a készülék drágasága miatt. Van azonban valami, ami helyettesíthetné a készülék egyszerű funkcióit. A digitális képkeretet többre használhatjuk, mint gondolnánk!
Vásárlás előtt feltöltjük bevásárlólistánkat a képkeret programjába. Feltölthetünk más anyagot is, például annak az ételnek a receptjét, amit hazaérve meg szeretnénk főzni: ezt megtekintve az is világossá válhat, ha valamilyen összetevőt vagy kiegészítőt lehagytunk bevásárlólistánkról. Feltölthetjük még az esti tévéműsort is, hogy tudjuk, mikorra kell hazaérni, sőt, akár benne hagyhatjuk a családi fotókat is, hogy a buszon hazafelé legyen mit nézegetni.
Szó sincs arról, hogy ilyet más eszközzel ne tehetnénk meg, sőt, valóban könnyebb lenne mindezt netbookban, PDA-ban, okostelefonban tárolni: a digitális képkeret viszont, barátságosabb ára miatt sokkal nagyobb réteg számára elérhető használati eszköz, amely egy hasznos szeletet nyújt az informatika és a technológia tortájából, amibe előbb-utóbb mindenkinek érdemes belekóstolnia.
Kódolt tárgyak osztálya
A művészeti blokk után úgy gondoltam, hogy megpróbálok egy kicsit kommerszebb, nagyobb rétegeket érintő és igazán nagy gondot jelentő kérdéskörrel foglalkozni. Bizonyára mindenki szembesült már azzal a problémával, hogy elment bevásárolni, de a boltban - finoman fogalmazva - hagyott némi kívánnivalót maga után az a "módszer", ahogyan a termékek árainak kiírását kezelték. Mindannyian számtalanszor kerültünk már olyan helyzetbe, hogy a vásárolandó produktumnak nem vagy rosszul volt kiírva az ára, néhány boltban pedig kifejezetten gyakori eset az, hogy csak minden második termék értéke van jelezve. Néhol, elvétve találhatunk kódolvasó gépeket (amelyek általában nem működnek), de a vásárlónak csak púp a hátán ezeknek a megkeresése, az árak "felfedezése", ezzel pedig felesleges köröknek a megtétele.
Mind az üzleteknek, mind a vásárlóknak nagy megkönnyebbülést jelentene a probléma orvoslása. Ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha már a vásárlás megkezdésekor hozzájuthatnánk kódolvasóhoz, amelyhez csak hozzá kéne érinteni az egyes termékeket és rögtön megállapíthatnánk valós árukat. A legkézenfekvőbb megoldás a bevásárlókosár kódolvasó érzékelőkkel való ellátása, mely felület csak a kosár egyik oldalán, diszkréten bújna meg, így nem történnének meg olyan zavaró esetek, minthogy akaratlanul is "leolvasódik" minden termék, amelyet kosarunkba helyeztünk. A kódolvasó hasznos találmány, mely mindenkinek lehetővé tenné a vásárlás kényelmesebbé tételét úgy, hogy még az azzal töltött időt is leredukálná.
Ez az elhelyezett, leolvasónak megfelelő "chip" boltra lokalizált lehetne, így a bohókás kedvű vásárlóknak nem lenne értelme elemelniük a kosarakat, hiszen a bolton kívül azok nem működnének, valamint a chip, csakúgy, mint a vonalkódok, a boltból való kivitelkor becsipogna ("bechipogna"), ezzel jelezve a lopást. A leolvasóval ellátott kosarak a rendeltetésükön felül tehát két hasznos funkcióval is rendelkeznek: megkönnyítik a vásárlást, valamint gátolják a lopást.
Informatika a múzeumban - kicsit másképp
A modernebb, nagyobb tőkével rendelkező múzeumokban megszokhattuk a legkorszerűbb eszközök jelenlétét. Rengeteg helyen találkozhatunk internetportállal, amely tartalmazza az épület térképét, információt ad az egyes kiállításokról, programokról. A külföldi vagy hátrányos helyzetben lévő (pl. hallás-vagy látáskárosult) látogatóknak olyan készülékeket biztosítanak, melyek segítik a műalkotás teljes körű befogadását. Szinte mindenhol rendelkezésünkre áll fülhallgató, mely a nyelvünkön szól hozzánk, felolvassa az alkotáshoz tartozó szövegeket, információt szolgáltat. De miért ne lehetne ezeknek az információknak a körét kibővíteni?
Egy olyan szerkezetet lehetne megvalósítani ezeken a helyeken, mely úgynevezett virtuális idegenvezetést tart nekünk. Nem lenne szükség arra, hogy a tárlatvezető fizikálisan is jelen legyen, több módon is meg lehetne valósítani virtuális jelenlétét:
- Idegenvezetőnk headseten keresztül kommunikál velünk. Akár otthonában, akár a múzeum egy másik pontján van, az adott képhez érve elmondja az információkat azzal kapcsolatban. A látogató a saját tempójában haladhat, azokról az alkotásokról kérhet információt, amelyekről szeretne; nem kell egy egész tárlatvezetést végighallgatnia, személyre szabott programot kapna, ahogyan ő szeretné, sőt, bármikor kérdezni is tud a vezetőtől.
- Természetesen az előbbi módszer konferencia-beszélgetéssel is kiegészülhet. Ilyenkor egy egész csoportnak tarthatnak tárlatvezetést, anélkül, hogy a beszélő jelen lenne.
- A harmadik példa a legkézenfekvőbb. Nincs is szükség idegenvezetőre hozzá, csupán a mostani, külföldeknek szóló "felolvasó szöveget" kellene kiegészíteni hasznos, bővebb információkkal.
Az informatika és a művészetközvetítés 3 - Az ötlet
A kisebb felvezetés után elérkeztünk a következő állomáshoz az informatika és a művészetközvetítés terén. Ez az állomás jelentősebb, mint az előbbiek, mert míg azok ötletadóak voltak meglévő projektek szépítésére, építésére, továbbfejlesztésére, ebben a bejegyzésben másfajta megközelítéssel foglalkozom. Ez részben továbbgondolása egy, az előbb felvetett gondolatnak (miszerint a digitalizálás tulajdonképpen műtárgy aktuális állapotának megörökítése egyben), részben pedig a művészettörténet egyes alkotásai és problémái által inspirált ötlet.
Az alkotások folyamatos változásával rengeteg művészetfilozófiai kérdés foglalkozott már. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezen művek változása nemcsak a filozófusokat izgatja, hanem a művészek és a közönség ugyanannyira érdekelt a témában. Idővel egy műtárgy színei elhalványulnak, a környezeti hatások, a rossz megvilágítás, a kevésbé jó minőségű anyaghasználat és a vandalizmus átformálja mind a képeket, mind a tárgyakat és épületeket. Egy természetes környezetben kiállított műalkotás napszakonként, évszakonként változik: gondoljunk csak bele, mennyivel másabb körbejárni a Parlamentet az éj leple alatt, gyönyörködve a megvilágításban, mint nappal! Vagy épp egy szép köztéri szobrot úgy látni, hogy formáját vékony hótakaró borítja. Ha az ember elutazik valahova és megnéz egy műalkotást, a szerencsén is múlik, hogy a tárgy önnön szépségén kívül mennyire látja gyönyörűnek azt a néző a változó környezeti hatások miatt.
Nem véletlen, hogy már a XIX. századi festők is felfedezték maguknak a változó fények szépségét. Monet a roueni katedrálist festette le számtalanszor, míg Cézanne a Saint Victoire hegyben gyönyörködött.
Hogyan tehetnénk mi is ugyanezt, most, a XXI. században? A válasz nagyon egyszerű. Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy bármiféle művészi hozzáértés nélkül is élvezhessük a tárgyak és épületek puszta esztétikáját. Hogyan? Különböző projektek segítségével.
A köztéri és/vagy természetes körülmények között lévő, nem (kizárólag) mesterségesen megvilágított műalkotások körül kamerákat helyeznénk el, amelyek a műveket adott szögből, folyamatosan közvetítenék. Az internet segítségével amolyan "térfigyelést" végezhetne bárki: láthatnánk az alkotást, éppen, amikor akarjuk. A virtuális világ megelevenedne előttünk, ahogyan szemléljük a távoli szobrot éjjel és nappal. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen lehet télen, éjszaka az Eiffel-torony, nem kell beállított képeket vagy retusált, megkomponált filmeket néznünk, hanem elég lenne megnyitni a böngészőt és rögtön élő képet kaphatnánk az alkotásról, amelyet környezete zendülései tesznek teljessé.
Nem kell tehát más, mint meghatározott műalkotások környékére kamerákat felszerelni: a sugárzott képet bárki megtekintheti az interneten, a nap bármely szakában, folyamatosan. Az alkotás élvezetéért, öröméért, a változó viszonyok közötti folyamatos kapcsolattartásért.
Az informatika és a művészetközvetítés 2.
A múzeumok, de még inkább a galériák számára nagyon fontos tehát az online tartalom, amit a kiállítási tárgyak digitalizálásával hihetetlen mértékben meg lehet növelni és színesíteni. Elbutul a társadalom? Hát próbáljuk meg visszahozni a kultúrát! Azzal, hogy manapság szinte minden alkotás bármely korból elérhető egy kattintással, nagyon sok probléma hárult el. Vegyük példának azokat, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy elmenjenek bizonyos múzeumokba. Még ha nem is a belépő áráról beszélünk, kevés olyan ember van, aki minden kulturális intézménybe eljut élete során, ahova szeretne. Földrajzi, anyagi gátak szabhatják utunkat, sőt, akadnak olyan műalkotások, amelyeket csak bizonyos közeg láthat (pl. gyönyörű szobor egy templomban, ahova csak felszentelt, bizonyos vallást gyakorló és bizonyos nemű emberek léphetnek be). Amennyiben ezekről az alkotásokról készülne kép, rajz, felvétel, és elérhető lenne az interneten, olyanokhoz is eljuthatna, akiknek nem áll módjukban élőben megtekinteni azt.
Nagy előrelépés lenne az internet és a technika világában, ha ösztönöznénk magát a kultúrát arra, hogy digitalizálódjon. Ha csak véletlenül is megtalál valaki egy alkotást a világhálón, máris magába szívja a kultúra egy darabját. Nem beszélve arról, hogy a digitalizálás az alkotások életének meghosszabbítását, egy bizonyos stádiumban való megörökítését jelenti, sőt, a digitalizálás a katalogizálásnak és leltározásnak is hatalmas segítséget nyújtó eszköz.
Nagyon jó példa a már meglévő műgyűjtemények online változata, ahol ingyen vagy kisebb pénzösszegért megtekinthetjük egy adott intézmény egész kínálatát. Mivel sokan tudják, hogy egy műalkotás élőben való szemlélése egészen más élményeket nyújt, mint "reprodukciójának" nézése, így a múzeumoknak sem származna hátrányuk abból, ha a világhálón elérhetőek lennének tárgyaik. Ha valakinek nagyon megtetszik egy alkotás, lehet, hogy elmegy élőben megnézni, így tulajdonképpen még reklámként is szolgálhat a digitalizálás.
Összegezve tehát, minden kiállítási térnek érdemes lenne a lehető legtöbb anyagát digitalizálni. Ez segítené a katalogizálást, a tárgyak egy bizonyos állapotban lévő megörökítését, valamint online publikussá tételük hasznos lenne mind a kiállító, mind a leendő látogató számára. Egyrészt mindez támpontot nyújtana az embereknek ahhoz, hogy pontosan milyen jellegű múzeumot/kulturális intézményt készülnek megtekinteni, valamint ehhez kapcsolódóan nézőcsalogató is lehet, hiszen ha valaki meglát egy olyan tárgyat, ami felkelti az érdeklődését, nagy valószínűséggel szívesen megnézné élőben is.
Az individuális művészeknek is ugyanekkora hasznára lenne munkáik digitalizálása, hiszen így nem csak önmagukat népszerűsíthetik, hanem csakúgy, mint egy aukciós ház esetében, vásárlóik megnézhetik "portékájukat", amelyek árral ellátva pontos képet adnak az adott munkáról, ezzel megkönnyítve számos tranzakciót. Természetesen mindez az alkotói munkásságot is jól prezentálná, a művész bibliográfiájához szorosan kapcsolódva.
Az informatika és a művészetközvetítés 1.
Az informatika és a technika, valamint az ezekkel járó újdonságok jelentőségét sokan megkérdőjelezik. Manapság már nem csak az elbutulás egyik kiváltójaként tekintenek rá, hanem akadnak, akik konkrét apokaliptikus jelenségként fogják fel. Ilyen félelmeket fogalmaz meg többek között Paul Virilio filozófus is egy, Tillmann Józseffel folytatott beszélgetésében:
"[...] Mert mit is csináltunk eddig, miután meghódítottuk, mondjuk Afrikát. Csupa szemfényvesztõ holmit, üveggyöngyöket, esernyõket adtunk a néger királyoknak, miközben elvettük tõlük csodálatos primitív mûvészetüket. Amit cserébe adtunk, csupán szemfényvesztés. És azt kérdezem magamtól, hogy vajon ezek a ma felajánlott új elektronikus technológiák nem ugyanilyen szemfényvesztõ eszközök-e, amelyeknek valódi rendeltetésük, hogy segítségükkel elvegyék tõlünk kultúránkat és gyökereinket, ahogy mi is elvettük a harmadik világ népeitõl kultúrájukat és gyökereiket, mielõtt a halál és a betegségek martalékául hagytuk volna õket."
Viriliónak néhány ponton igaza van, azonban úgy gondolom, sokat tehetünk annak érdekében, hogy a technika ne nyomja el hagyományainkat, kultúránkat. Az internet - rohamos terjedésének és hatalmas, rengeteg tudományt és témakört lefedő tartalmának köszönhetően - ma már olyan nélkülözhetetlen eszközzé vált, amely rengeteg más médium helyettesítésére képes. Nemcsak televíziót tudunk rajta nézni, könyveket vagy újságot tudunk rajta olvasni, hanem kulturális intézményekről, rendezvényekről is tudunk tájékozódni segítségével. Mielőtt elmegyünk egy kiválasztott helyre, megnézzük a honlapját. Tájékozódunk az árakról, a tartalomról, sőt, a kiválasztást is gyakran az internet segítségével tesszük meg. Múzeumok esetében például nagy segítség, ha a nyitva tartáson és a jegyárakon kívül személyes történelemmel, szimpatikus leírásokkal találkozunk. Egy jó és informatív honlap pozitív hatással van az emberekre, így az azáltal reklámozott produktum, intézmény, rendezvény, stb. is "jó ponttal" indul a jövőbeli látogatók szemében.
Felmerül természetesen az a kérdés is, hogy mivel tudja egy kulturális intézmény honlapja "visszacsalogatni" a látogatókat. Maradjunk a múzeumok és galériák berkein belül. Szerencsére sokan felismerték már, hogy a folyamatosan frissülő, informatív és nem utolsósorban dekoratív weblap vonzza a látogatókat. A stagnáló információk, pl. egy múzeum történelme vagy térképe fontosak, de nem késztetik arra a böngésző embereket, hogy újra és újra megnézzék, hogy érdekelje őket az intézmény webes felülete. Fontos lenne hát, hogy minden társaság felismerje, hogy különböző, időszakos programjaikra érdemes felhívniuk a figyelmet oldalaikon, miközben képtárral, esetleg interaktív tartalommal is rendelkezzenek.
Fontos lenne arra is felhívni a figyelmet, hogy akármilyen intézményről is legyen szó, egy honlap kínálata és kinézete döntő befolyással bír az internet felhasználója szemében. Amikor egy célpontot választunk - hova megyünk kirándulni, milyen kiállítást szeretnénk megnézni - , a tartalmatlan, összedobott weblap elrettentő lehet. Jó lapot manapság relatíve kevés összegért lehet csináltatni. Ez domain név foglalásával és a folyamatos karbantartással is olyan ár-érték arányt ad, amibe érdemes lenne befektetnie minden cégnek.
Legyen igazi!
A számítógépek és az internet elterjedésével egyre inkább teret hódítanak a beszélgetőprogramok, a fórumok és más olyan felületek, amelyek segítségével a felhasználók közösségeket alakíthatnak ki. Ezen programok, játékok alkalmazásának hatalmas jövője van, hiszen itt nemcsak a már meglévő ismeretségeket mélyíthetik tovább az emberek, hanem új barátokra is szert tehetnek, szerte a világból. A közösségi oldalak folyamatos meg-és átalakulásával egyre több felhasználó csatlakozik ezekhez az alkalmazásokhoz, ahol új kapcsolati hálókat kiépítve létrejön a sokak által elítélt second life, az ember másik vagy második élete.
Sokakra nézve ez az életforma valóban veszélyt jelent, így valami olyan kollektív megoldásra lenne szükség a szolgáltatók (pl. portálok), a kormány, stb. részéről, ami úgy lenne hatékony, hogy közben nem bontja meg az internetes közösségek által kialakított formát. Mivel az internet kétélű találmány, a rengeteg pozitívuma mellett negatív hatásai is vannak felhasználóira nézve. Komoly függőséget okoz, rengeteg mindent összefoglal és helyettesít egyben, így sokan nemcsak az obszesszió csapdájába esnek, de átlépik azt a bizonyos határt, ami a valódi és virtuális közösségek között húzódik. Ez a legtöbb esetben nem fajul odáig, hogy a személy a kettőt nem tudja megkülönböztetni egymástól, de gyakori eset, hogy elhanyagolja igazi barátait, családját, környezetét a virtuális kedvéért, ahol mindent megtalál, azt mond és mutat, amit akar, azzal osztja meg életét, akivel szeretné.
Ezek a virtuális közösségek, bár veszélyesek, mégis fontosak, amennyiben "ésszel" élnek velük. Új barátokra lehet szert tenni, olyan barátokra, akiket amúgy nem vagy csak nehezen találna meg az ember, akiknek azonos az érdeklődési körük, egyszerre rajonganak egy speciális dologért, vagy csak épp a világ másik táján élnek és örülnek, hogy beszélgethetnek valakivel egy "egzotikus", távoli országból. Ezek a közösségek azonban többnyire virtuálisak maradnak és ez az a tulajdonságuk, amin változtatni kéne - hatóságilag, nem kizárólag személyesen.
.jpg)
Adott a szituáció, miszerint egy felhasználó kedves barátokra lel fórumon, online játékon, chaten keresztül. Éjt nappalá téve beszélgetnek, kommentelnek, kialakul virtuális baráti körük. Mégis akadnak, akik napi szinten kommunikálnak egymással interneten, mégsem találkoznak, dacára annak, hogy nincs nagy távolság közöttük. Nem azért nem találkoznak, mert nem akarnának, csak furcsa valakivel először személyes kapcsolatot létesíteni, miután virtuálisan megismertük és jóban lettünk vele. Ezen változtathatnának a szolgáltatók és a kormány: mivel az internet egyre nagyobb teret nyer az életünkben, nemcsak az olyan akciók megtartására és kibővítésére lenne szükség, mint az "Internet világnapja", hanem a "Fórumozók napja" és más közösségi események is szükségesek lesznek ahhoz, hogy a virtuális közösségeket ki-, illetve visszavezessék a valóságba. Ezeken az eseményeken találkoznának egy ország vagy térség blogírói, játékosai, fórumozói, akik interaktív programokon vehetnének részt - akár ugyanazt csinálhatnák, mint otthon, a szobájukban, de a kezdeményezés fontos lenne pontosan azért, mert így kimozdulnak megszokott helyükről, találkoznak hasonló érdeklődésű társaikkal, személyes kapcsolatot létesítenek egymással. Az ilyen, kollektív és nagyszabású eseményeken kívül a kisebb közösségek rendezvényeire is szükség lenne: a nagyobb fórumok, amelyek egy-egy érdeklődési kört, szubkultúrát foglalnak magukban, gyakran rendezhetnének közös eseményeket, nyílt napokat, barátkozós eseteket, és így tovább. Természetesen néhány vállalkozó kedvű fórumozó mindig akad, aki minitalálkozót szervez, de ez nem mozgat meg tömegeket és ebből a közösség nagy része kimarad.
Természetesen semmi biztosíték nincs arra, hogy azok, akiknek "szükségük lenne" ezekre az alkalmakra, elmennének az adott eseményekre, mégis, úgy gondolom, hogy fontos kezdeményezés lenne az internet által kialakított, eddig relatíve elhanyagolt, új típusú közösségeket kollektívan kimozdítani, ezzel pedig visszavezetni őket a valódi közösségek szintjére.
Példák a virtuális közösségeket összetartó és valóságba helyező, már meglévő programokra:
- különböző, évente megrendezett játékos találkozók és versenyek (World Cyber Games, Budapest Game Show)
- szakmai informatikai rendezvények és konferenciák (Game Developers Forum, Computer Art Forum)
- animecon
- különböző játékok megjelenéséhez kötött, nyílt "launch partyk" és versenyek
- fórumtalálkozók, nyílt napok
Ez jó irányba haladó tendencia, hiszen ezekre a rendezvényekre (különösen, ha ingyenesek) óriási az érdeklődés, az egyének és közösségek élvezik ezeket, és valóban, ezek az események igazi találkozóhellyé nőtték ki magukat. A gond velük csak az, hogy összességében kevés alkalommal vannak megrendezve (általában évente egyszer), bár, mivel nagyszabású rendezvényekről beszélünk, ez nem lenne probléma akkor, ha mellettük sok, folyamatos, kisebb esemény kapna helyet, például államilag finanszírozott ingyenes "nagytalálkozók", mint amilyen a fentebb említett "Fórumozók napja" lehetne. Ezek a programokon érdekesek lehetnek mindenkinek, aki érdeklődik pl. az informatika világa iránt, lehetnének kerekasztal-beszélgetések (egy-egy téma kitárgyalása szakavatottakkal), közösségépítő programok (közös játék, stb) és más szórakozási lehetőségek. A kisebb rendezvények pedig gyakran megrendezve odavonzanák az érdeklődőket, akik később ezeken a találkozókon egy valódi közösséget tudnának kiépíteni.
